Rajki Ferenc

Sakk-matt!

A sakkozás mára inkább csak apropó arra, hogy összejöjjünk páran, mint valós cél. Leginkább régi játszmákat szeretünk újra lejátszani és azokat elemezni. A játék örömét édesapám adta át nekem, aki pedagógus volt és a sakk volt a hobbija. Úgy tudott fejben játszani, hogy akár oda se nézett a táblára, vagy csak egyszer-kétszer kérdezett meg valamit. Ezt a szintet soha nem értem el, de azért az első húsz lépést, mondjuk úgy, a középjáték feléig nagyjából én is előre látom. Azt hiszem, minden fiatalnak érdemes lenne megtanulnia ezt a játékot, mert nem csak a memóriát fejleszti, de abban is segít, hogy strukturáltan és logikusan gondolkodjunk. Ma már csak ritkán játszom, de azért néha a kirándulások alkalmával még elő-előkerül a tábla. A játék szeretete azonban tovább él a családunkban: apu a fiamat is megtanította, aki, amikor utoljára leültem vele, már egész jól játszott.

Mindig kell egy csapat

Régen volt egy kerékpáros csapat, aminek én is a tagja voltam, de sajnos az idő és az élet elsodort mindenkit a szélrózsa minden irányába, van, aki Amerikába, van, aki máshová ment. Nem voltunk profik, de nagyon szerettük a drótszamarat hajtani! Volt, amikor letekertünk Siófokra, úsztunk egy jót és már indultunk is vissza, ami azért megvan majd kétszáz kilométer! Persze az ilyen túráknak nem lehet csak úgy nekiugrani, felkészülés és edzés kell hozzá. Mi Budapest – Szentendre távolságot használtuk erre – akár többször is. Mi volt a leghosszabb kerékpártúrám? Talán Bécsből hazatekerni. Vonattal mentünk ki, onnan pedig kerékpáron jöttünk haza, ami nem volt kis teljesítmény. Bár már volt vékonykerekű, alumínium versenykerékpárom, de még azzal is sok volt.

Kalandos életút áll mögöttem

Hatvan éves, híradástechnikai szakember vagyok, a fiam, aki programozóként tanul a Szegedi Tudományegyetemen, pontosan ennek a fele, harminc. A feleségem otthonról dolgozik az Artisjus szerzői jogvédő irodának. Nagyon sok felé dolgoztam már az életemben, ami közül talán a gyógyszeripart és a távközlést tartanám fontosnak megemlíteni. Az elsőnél a PLC-kel foglalkoztam, ami egyfajta speciális számítógép.  Leginkább a hibajavítása és az időszaki karbantartási feladatai érdekeltek. A távközlés  kapcsán pedig a MATÁV-ot említeném meg, ami ugyan már régóta más néven szolgáltat, de az idősebb generáció egészen biztosan emlékszik rá. Ott leginkább alközpont technikával foglalkoztam, és olyan érdekes és nagy bonyolultságú rendszerek mindennapos programozását végeztem, mint a Northern Telekom Meridian vagy a Siemens Hicom 300 alközpontcsalád. Ez persze már a múlt, hiszen ma már teljesen másképp működik minden. De egy dolog egészen biztos: olyan szép időszaka volt ez a távközlés korai időszakának, amire büszkén emlékszem vissza.