Szakértői csapat

Csapatunk tapasztalt, segítőkész, ügyfélorientált kollégákból áll, akik könnyen kiismerik magukat az épület pénzügyi, műszaki és jogi kérdéseiben, és ügyfeleink rendelkezésére állnak akár idegen nyelven is. Tapasztalatukat helyi és- nemzetközi területen szerezték, széles rálátásukat hozzáértően használják fel a mindennapi munkafolyamatok során.

Az ügyfél áll szolgáltatásunk központjában. Vele szoros együttműködésben, céljait megvalósítva tervezzük és végezzük a ránk bízott feladatokat. Fejlett IT rendszerünk segítségével folyamatos és naprakész információval támogatjuk Megbízóinkat. Munkatársainkat rendszeresen képezzük, a jó példákat pedig nem csupán megosztjuk, hanem folyamatainkba is integráljuk.

Vezető szakértőink

Nagy Gábor

ügyvezető igazgató

+36 70 662 5639
Kontaktinformációk nagyítás

Gábor gépészmérnök és közgazdász, szakmai pályafutása a rendszerváltozás időszakában kezdődött, az eltelt évtizedek alatt különböző iparágakban tevékenykedett és egyaránt vezetett multinacionális és magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező szervezeteket. Jelentősebb projektjei a Budapesti Szabadkikötő, az Erdért ingatlanok értékesítése és a Bosch magyarországi termelés-felfuttatásának előkészítése. Jelen célja, hogy az ICON eltérő kompetenciákkal bíró egységei egymással szinergiában működve tartósan kimagasló minőséget biztosítsanak ügyfeleik számára.

Kákosy Zsolt, MRICS

property management igazgató

+36 20 955 0516
Kontaktinformációk nagyítás

Zsolt 20 éves tapasztalattal csatlakozott az ICON csapatához. Tanulmányait a Corvinus Egyetem pénzügy és vállalatértékelés szakán végezte, melyet kiegészített MBA (pénzügy) és MSc in Real Estate diplomákkal. Jelentős jártasságot szerzett vezető pozíciókban, csapatok felépítésében és az ingatlanszakma széles körében fejlesztő, tulajdonosi, banki és tanácsadói oldalon is. Eddigi karrierje során foglalkozott irodákkal, bevásárlóközpontokkal, ipari és logisztikai ingatlanokkal. 7 éven keresztül az RICS magyarországi vezetőségének tagja volt, valamint Klauzál díjat kapott. Jelenleg a AmCham Workspace and Facility Management Committee elnöke.

Flück Róbert

üzemeltetési igazgató

+36 20 282 4493
Kontaktinformációk nagyítás

Róbert okleveles épületgépész mérnökként 2001-óta foglalkozik ingatlanok műszaki üzemeltetésével, karbantartásával, 2005- óta üzemeltetési területek vezetésével és irányításával, mellyel párhuzamosan műszaki igazgatóként irányította több projekt tervezését és kivitelezését is.
Az A és B osztályú irodaházak, szállodák, bevásárlóközpontok, logisztikai parkok, társasházak, 200 000 m2 feletti portfóliók működtetése és kezelése mellett a karbantartást végző szakemberek irányítása is feladata.

Varga Gergely

pénzügyi igazgató

+36 20 823 8605
Kontaktinformációk nagyítás

Gergely a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi karán végzett, pénzügy szakon. Közel 20 éve dolgozik pénzügyi területen, cégünk pénzügyi igazgatói pozícióját 2020. decembere óta tölti be. Több éves tapasztalattal rendelkezik bevásárlóközpontok és irodaházak üzemeltetésében, projektek átvételében, pénzügyi és könyvelési rendszerek bevezetésében, automatizálási projektek levezetésében, kintlévőségek kezelésében, üzemi elszámolások készítésében, budget, cash-flow kimutatások és havi riportok összeállításában.

Retail szakértők

Szabó Gabriella

center manager

+36 70 627 2040
Kontaktinformációk nagyítás

Gabriella szakmai pályafutását a Klepierre Mo. Kft-nél kezdte, mint üzemeltetési szakember. 14 éve dolgozik retail területen, számos bevásárlóközpontban töltött be center manageri pozíciót, többek között az Alba és Corvin Plaza-ban, a Mammut Bevásárlóközpontban és az Arena Mallban. A hatékony üzemeltetési szemlélet nagyban meghatározza irányítási stílusát, törekszik a bérlői, vásárlói és tulajdonosi érdekek összehangolására. Nagyon fontosnak tartja, hogy mind a bérlők, mind a vásárlók elégedettek legyenek, és egy olyan környezetet teremtsünk, ahol mindenki számára kellemes és kényelmes az időtöltés. Szakmai évei alatt a legjobbaktól tanulta, hogyan kell kezelni a kihívásokat és megfelelni a legmagasabb színvonalú ügyfél-elvárásoknak.

Horváth Zsuzsanna

promóciós manager

+36 70 476 4383
Kontaktinformációk nagyítás

Zsuzsa a Szegedi Tudományegyetemen végzett kommunikáció szakon. Több, mint 20 éve dolgozik a reklámszakmában, elsősorban reklámügynökségi client service területen leginkább multinacionális ügynökségek, multinacionális ügyfelek, FMCG-, autó-, telco-, bank szektori szereplők ATL, BTL és digitális kampányain.

A szakmában eltöltött évek alatt belekóstolt a TV producerségbe és a web és mobilfejlesztésbe is. Egy ideig a Vodafone marketingkommunikációs csapatát erősítette traffic managerként, ahol a kampányfejlesztési folyamatokat dolgozta ki.

A MOM Park marketing csapatának tagjaként tevékenykedett, most elsősorban a promóciós megjelenések tartoznak hozzá. Szereti a rendszert, a jól kidolgozott folyamatokat.

Jakab Réka Zsófia

leasing manager

+36 70 436 3088
Kontaktinformációk nagyítás

Réka közel 10 éve dolgozik a MOM Park üzemeltetésén, és ez idő alatt számos kihívással és lehetőséggel találkozott, amelyek mind hozzájárultak a szakmai fejlődéséhez. Mindig is fontos volt számára a megújulás és az innováció, hiszen hisz abban, hogy a folyamatos fejlődés és a legújabb technológiák alkalmazása elengedhetetlen a sikerhez. A problémákat hatékonyan és gyorsan igyekszik megoldani, hogy a legjobb eredményeket érjük el, és a munkafolyamatok gördülékenyek legyenek.

A csapatmunka híve, mert úgy gondolja, hogy a közös munka során születnek a legjobb ötletek és megoldások. Ugyanakkor néha szeret egyedül is dolgozni, hogy teljes mértékben a feladatra koncentrálhasson, és saját tempójában haladhasson. Ez a kettősség segít abban, hogy rugalmasan alkalmazkodjon a különböző munkakörnyezetekhez és feladatokhoz.

Sinkó Péter

senior leasing manager

+36 30 930 5309
Kontaktinformációk nagyítás

Péter a több, mint 30 éves szakmai tapasztalatát korábban FMCG területen, majd később az ingatlan piacon szerezte, jellemzően nagyvállalatok különböző pozícióiban.

Stratégiaalkotásban, piaci harmonizációban, szervezet-hatékonyság növelésében, akvizíciók lebonyolításában, márkák és termékek piacra vezetésében, bevásárlóközpontok hatékony működésében szerzett tudását sikeresen tudja adaptálni új környezetben és gyorsan reagál a változó piaci és az új vállalati körülményekhez. Hisz abban, hogy minden problémára van megoldás, megfelelő kommunikáció, empátia és a közös cél szem előtt tartása mellett.

Jelenlegi legfontosabb feladata a MOM Park üzleteinek bérbeadása, a legjobb bérlőmix kialakításával és magas színvonalának megtartásával, emellett az ICON portfólióban lévő irodák, irodaházak, logisztikai és retail parkok bérbeadása.

Írjon nekünk!

* kötelező mezők
Tovább az eszköztárra