Szabó István
Úgy futok, mint a nyúlElső pillantásra talán nem látszom túlságosan sportosnak, de mindenkit megnyugtathatok, a látszat csal: nagyon is szeretek futni. Kell is a kondi, mert ahogy a fiam, úgy én is a Kaptár Sportegyesületben gyeplabdázom – a különbség talán csak annyi, hogy amíg én lelkes amatőr szinten kergetem a labdát, addig ő a szuper motivált szlovák bajnokságban méreti meg magát. Nagyon büszke vagyok rá és persze alaposan fel kell kötnöm a sportalsómat, ha egy pályára kerülök vele.
A víz mindig ott csobog a háttérben
1999-ben szereltem le a hadseregből, ahol hivatásos, szerződéses katonaként szolgáltam. Szakaszvezetői rendfokozatban hajóparancsnok voltam a folyami flottillánál. És hogy mit csinál egy hajós egy olyan országban, amelyiknek nincs se tengerpartja, se tengerparti kikötője? Például az olyan nemzetvédelmi szempontból kiemelten fontosságú objektumokat védi, mint a Paksi Atomerőmű, vagy részt vesz azoknak az aknáknak a hatástalanításában, amik még mindig időről-időre előkerülnek a folyamok aljáról. A katonai múltamból mára annyi maradt, hogy lelkes „wargamer” vagyok.
A Dunához pedig most is megvan még a kötődésem. Ha hiányozna a folyó illata, elég csak pár lépésre elsétálnom az irodától.
A gitárjaimra büszke vagyok. Arra, ahogy játszom rajtuk kevésbé.
Szuperül felszerelt műhelyem van, amiben esztergagéptől a marógépig minden van. Ezermesterként szinte nincs olyan dolog, amit ne tudnék saját kezűleg megjavítani. Legyen szó egy szúnyoghálós ajtóról vagy – most kapaszkodjon meg mindenki – egy gitár elkészítéséről. Hogy honnan jött mindez? Hat-hét éve úgy gondoltam, elkezdek gitározni. Kellett tehát egy gitár. „Nosza, készítek egyet magamnak!” –így kezdődött a dolog.
Mára azt kell, mondjam, a gitártudásom bizony megrekedt a lelkes amatőr szintjén, viszont tíz vagy tizenkét olyan gitárom lett, amelyiket én terveztem és készítettem el magamnak.
