Csongrádi Emese

Építészettől a belsőépítészetig

Építészként indultam, de valahogy mindig is vonzottak a belső terek. Ebben éreztem igazán otthon magam, itt tudtam kiteljesedni – és így sodródtam bele lassan a belsőépítészet világába. Először csak kíváncsiságból, aztán hobbiként, végül úgy, hogy észre sem vettem, mennyire az életem része lett. Az ismerőseim és a barátaim hamar felfedezték, hogy szívesen foglalkozom ezzel. Sokszor fordultak hozzám, hogy nézzek rá a leendő konyhájukra, adjak tanácsot a bútorokhoz, vagy segítsek eldönteni, mi illik össze. Sokan nem tudják, hogyan kezdjenek neki, vagy egyszerűen nincs kedvük végiglapozni végtelen Pinterest-képet vagy szakmai cikket. Én viszont pont ebben lelem örömöm: amikor játszhatok a formákkal, a színekkel, és megtalálhatom azt a pillanatot, amikor egy tér összeáll, és valódi otthonná válik. Számomra ez soha nem elvesztegetett idő, sokkal inkább egyfajta belső szabadság.

Viva España!

Szeretnék még egyszer mediterrán helyen élni. Ki kell mondjam, a szívem legmélyén mindent megtennék azért, hogy ne hideg, hanem meleg legyen az, ami körülvesz a mindennapokban. A férjem egy nemzetközi cégnél dolgozik, így sokfelé jártunk már. Közülük első hallásra talán Spanyolország tűnhet a legizgalmasabbnak, engem valahogy mégis jobban vonz a tengerentúl – az a napfényes, színes világ, ami egyszerre könnyed és inspiráló. És őszintén megvallva, a különféle kultúrák és természeti csodák megismerése mellett, talán a melegebb éghajlat motivál leginkább a világjárásban. Az, hogy felkelhetek reggel, és tudom, hogy a nap melegen süt majd rám. Hogy télen sem kell vastag kabátba burkolóznom, hanem könnyedén élhetem a napjaimat. Ez az érzés sokat jelent számomra.

Kertész leszek, (banán)fát nevelek

A férjemmel kiköltöztünk az agglomerációba, de nem mentünk messzire a fővárostól, csak ide, Szadára, az M3-as mellé. A ház, ahol élünk, tökéletes a kertészkedésre – ami nekem igazi öröm, mert tavasztól őszig szívesen töltöm az időmet a kertben. Különös módon ez a kert egyszerre új és régi otthon számomra. Régi, mert sok virágot és növényt a gyerekkori házunkból, a távoli Orosházáról hoztunk át ide, így a múlt egy darabja is itt él velünk. Ugyanakkor új is, hisz a kert formálódik minden nap, az én gondoskodásommal. És ha már szóba jött a mediterrán vonal, elárulom: van egy banánfa ültetvényem is. No meg egy apró, de annál különlegesebb részlet a kertünkben: amíg mások kutyát vagy macskát, addig mi nyulat tartunk. Már négy apróság lakott nálunk, és közülük három is nyúlmentésből származott. Nem tudom, hogy valaki hallott-e róla, de igen, létezik ilyen – elhagyott vagy megmentett nyulaknak adnak új otthont. Nekünk pedig ők lettek a kert igazi lakói, akik mindig emlékeztetnek arra, hogy a gondoskodás sokféle formát ölthet.