Kákosy Zsolt

Csillagásznak készültem

Gyerekként nagy hatással volt rám nagybátyám, aki ismert és elismert egyiptológus tudós volt. Izgalmas dolognak tartottam belépni a lakásába, ahol a szobák tele voltak könyvekkel, és volt a házában egy valódi csillagvizsgáló is, meg egy éggömb, amelyen a csillagképek rajzolódtak ki. Talán vannak, akik még nem láttak éggömböt, azoknak mondom, hogy az tulajdonképpen egy különleges földgömb, csak éppen nem a tengerek és kontinensek domborodtak rajta, hanem az égbolt térképe, a csillagok helyzete. Olyan, mintha egy darab éjszakai égboltot vinnénk be vele a szobába, és egyetlen mozdulattal körbe lehet forgatni az általunk ismert világmindenség egy részét. Mindez aztán annyira magával ragadott, hogy sokáig komolyan csillagásznak készültem. Az Arany János Gimnáziumba jártam, ahol végig fizika fakultáción tanultam, és minden időmet a tudományoknak szenteltem, rengeteget olvastam, képes voltam napokig elmélyülni az ide vonatkozó irodalomban és csillagatlaszokban. Mozgatta a fantáziámat az a gondolat, hogy egyszer majd én is feltérképezhetem az eget, és talán olyan titkokat fedezhetek fel, amelyek addig rejtve maradtak mások elől.

Nem gáz a Közgáz

Ami minden gyereknél, nálam is felmerült, hogy mi legyen belőlem, merre induljak el a gimnázium után? A válasz nem volt könnyű, hiszen sok minden érdekelt, de igazán a matekból és történelemből voltam erős. Végül a közgazdaságtan mellett döntöttem – bár be kell valljam, akkoriban kicsit viccesnek, sőt, furcsán hangzott nekem, hogy a szó vége „gáz”. Mindenesetre felvettek, és ott kezdtem igazán megismerkedni a közgazdaságtan világával. Nem mondom, hogy könnyű volt az első időszak, bár jó gimnáziumból érkeztem, mégis hamar megtapasztaltam, hogy a Fazekasból jött diákok matematikából messze előttünk jártak, a közgazdasági középiskolákból érkezők pedig már az alapokkal is tisztában voltak, amikor én még csak kapkodtam a fejem. Ez eleinte hátrány volt, de igyekeztem szívósan dolgozni, és lassan sikerült behozni a lemaradást. Végül elvégeztem az egyetemet, sőt, egy ideig ott is maradtam: a Vállalatgazdaságtan Tanszéken tanítottam demonstrátorként. Innen indult el aztán az a fordulat, amikor megkerestek, és egy ingatlanos cégnél kötöttem ki. Ez lett a belépőm a szakmai pályafutásomba, amely onnantól kezdve fokozatosan bontakozott ki előttem.

Élni öt nővel

Ficsku Pál egyik regényében azt mondja magáról, hogy ő három nővel élt együtt, azonban ezek nem valódi nők voltak, hanem tárgyak: Eta, a porszívó, Ica, a sárga japán Yashica fényképezőgép és Erika, az írógép. Nos, nálam kicsit más a helyzet. Én nem gépekkel, hanem valódi hús-vér nőkkel élek együtt – ráadásul jóval több, mint hárommal. Van egy feleségem, két lányom, egy lány kutyám és egy már-nem-fiú cicám. Így aztán én vagyok az egyetlen férfi a családban, ami egészen különleges iskola: sok mindenre megtanít, elsősorban arra, hogy az ember sokkal érzékenyebb, figyelmesebb és türelmesebb legyen. A kisebbik lányom 16 éves, a gimnázium második osztályába jár, és épp éli a boldog diákéveket. A nagyobbik már 18, idén érettségizik, és el is döntötte, hogy építésznek készül. Szóval így telnek otthon a napjaim: nők társaságában, akik mind a maguk módján formálnak és tanítanak. És bár néha nehéz férfiként egy ilyen „nőuralomban” lavírozni, azt hiszem, nem is kívánhatnék ennél szebb életet.