Németh Ildikó

A színpadtól a HR-ig

Mindig is érzékeny ember voltam, sokáig alternatíva volt a művészeti pálya, az akkori eredményeim alapján talán nem túlzás azt mondani, hogy tehetségem is volt hozzá. Végül az utolsó pillanatban a színművészeti helyett a közgázra iratkoztam be és örülök, hogy ott végül a HR mellett döntöttem. Talán furcsán hangzik, de számomra nem is olyan távoli a két világ: ahogy a színész figyel a környezetére, mások rezdüléseire és építkezik ezekből a színpadi munkájában, ugyanúgy szűri át magán a kollégák és a szervezet problémáit a HR-es, trénerként pedig bőven lehet „előadni”, teret engedni a játékosságnak, intuíciónak is. Persze a HR-ben nem árt a dolgokat rendszerbe helyezni, a strukturált gondolkodás pedig egyáltalán nem áll tőlem távol. Ami még ezzel összefügg és szívügyem: a nyelv. A gyors üzenetek, rövidítések, időhiány világában a nyelvhelyesség és helyesírás megkopik, a hétköznapokban sajnos már én is így működöm. Ahol számít, ott azonban rigorózusan javítok, néhány kollégát már biztosan bosszantottam ezzel


Vidékről Budapestre

Kőszegen születtem és ott is nőttem fel. Sokáig elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy egyszer Budapesten fogok élni, és ma is nagyon örülök, hogy a gyerekekkel le tudunk menni a nagyszülőkhöz, ahol látják, hogy a krumpli nem a Tesco-ban terem, boldogan talicskázzák a jókora tököket vagy az érett gyümölcsöt, télen pedig fel lehet bontani a nagyi lekvárját. Ma már szűkös lenne a kisvárosi élet, de egyre nagyobb értéket látok az egyszerű, kézzel fogható dolgokban.


Hétköznapok és kiszakadás

Ritkán tudok kiszakadni a hétköznapokból, de akkor – mások szerint néha végletes – dolgokat keresek: „nyaralás” címén általában olyan helyekről kerülök elő, mint Kazahsztán vagy Szíria. Nem kapcsol ki a tengerparti láblógatás, jobban érzem magam, amikor éjjel indulok vacogva felfelé egy hegyre és tudom, hogy a hajnalt már odafent látom, vagy amikor olyan életeket, életkörülményeket látok harmadik világbeli országokban, amik egész más megvilágításba helyezik az addig fontosnak hitt problémáimat.   

Megosztás

Tovább az eszköztárra